Dianetika Szeminárium sikerek

AuditálásMi van ha nem hiszek benne?

Teljesen szkeptikusan érkeztem a szemináriumra, bár amit a DVD-n láttam az logikusnak tűnt. De úgy gondoltam, hogy az a gyakorlatban nem fog működni, vagy csak egy megjátszott színjáték lesz az egész. Most hogy auditálást kaptam és adtam a saját bőrömön is megéreztem, milyen ereje van ennek az egésznek.
Rádöbbentem, hogy mennyi-mennyi rég történt dolog van hatással a mostani életemre és mivel az út elején járok biztos vagyok benne, hatalmas felismeréseket fogok még tenni. Ezáltal az életem ki fog tárulni és teljes életet élhetek.

Már alig várom, mikor folytatódik!

2010. február 7.



Gyermekek is meg tudják csinálni?

A lányom auditált aki nyáron lesz 10 éves. Bevallom őszintén, voltak nehézségeim azzal kapcsolatban, hogy ne bohóckodjak vele. Akkor volt ez igazán meglepő számomra amikor egy olyan eseménybe kerültem bele ami 8 éves koromban történt és minden úgy működött mint egy sokat tapasztalt 7 próbás auditorral. Mindenféle emóciók jöttek. Még a könnyem is kicsordult. Nagyon kemény volt, az én auditorom fantasztikusan helyt állt élete első ülésén, pontos volt, következetes, alapos és kitartó.

Szuper csaj az én lányom, köszönöm neki.
Amíg élek nem felejtem el.


Ui: És még utána sem.

Táborosi Tamás

2010. február 6.


 
Az én sikerem, hogy elösször voltam auditor, és az apukám volt a Pc.
Most nagyon boldog vagyok.

Táborosi Georgina (10 éves)

2010. február 6.

 
Tényleg hatással van rám  múlt?

A gyermekkor és a születés előtti események?

Ma két auditáláson vettem részt. Az elsőnél visszatértünk a hányingerhez és újabb felismerések jöttek elő. Anyukám nagyon megszenvedett a terhességgel, és hogy nagyon várt már engem. Megint sírtam. Aztán kisgyerekként mennyire nyomasztott, hogy nem találtam a szobából kivezető utat amikor éjszaka felkeltem.
A második auditálásnál ugyanazok a szavak hangzottak el anyukámtól, amiket én szoktam mondani a lányomnak. (miért kellett azt tenned, menj a szobádba, észnél vagy?!, maradj ott.)
Ezek a dolgok nem voltak az emlékezetembe, nem emlékeztem rájuk, hanem előjöttek. Ez szinte hihetetlen élmény volt. Elmesélni, megfogalmazni nem nagyon lehet.
Azért jöttem, hogy megtapasztaljam és átéljem, de hogy ilyen lesz... Én mindent csináltam közbe, sírtam, nevettem, fájdalmat éreztem, aludtam és a legfontosabb megszülettem.

Nagyon várom a következő auditálásomat.

Köszönöm.

2010. február 6.

 

Hogyan is tud megváltozni az életed két nap alatt?

A Hogyan alkalmazzuk a Dianetikát DVD filmből olyan felismerésem lett, hogy a beszédhibám az édesapám által lett az enyém. Rájöttem hogy miért is az apukám által szerzett az én beszéd nehézségem. Most értettem meg, hogy hogyan és miért vettem én át ezt a beszéd nehézséget tőle. A HDSZ-ből az a nyereségem lett, hogy ha auditál az ember valakit, az sokkal nagyobb dolog mint ha csak az ember valakivel barátian beszélget.
Arra jöttem rá, hogy ez a fajta segítség nyújtás, csere szinten történik két ember között. Azzal, hogy én másnak segítek auditorként, azzal saját magamon is segítek. Pc-ként pedig csodálatos dolog átélni azt amiről korábban még nem is tudtam, hogy ilyen létezik. Azt éreztem, hogy úgy töltődöm fel ahogyan az esemény egyre kisebb hatással van rám.
Tényleg igaz, hogy az esemény hatástalanítása után az ember sokkal inkább jobb állapotba kerül, mint előtte volt.

Nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam ezt.

Krafcsik Irénke

2010. január 31.

 

Weboldal, webáruház készítés, internet- és web-marketing: OKpages.hu